A biokémiai sók rövid története

Az 1873-as évben jelentette meg a német orvos, dr. med. Wilhelm Heinrich Schüßler /1821-1898/ (ejtsd: süsszler) elsõ közleményét, amely szerint csak a tizenkét anorganikus sóval, azaz a "szervezet élettani funkcionális szereivel" kíván gyógyítani. Dr. Schüßler a késõbbiekben így írt: „Terápiás eljárásom nem homeopátiás természetû, mivel alkalmazása nem a hasonlósági-elven alapul, hanem olyan élettani-biokémiai folyamatok befolyásolásán keresztül, melyek az emberi szervezetben maguk is végbemennek". Terápiás rendszerét a késõbbiekben biokémiai módszernek tekintette, amely a mai napig változatlan alapokon muködik. A terápia számára azt jelentette, hogy a betegségi folyamatokban az anorganikus anyagok hiányát gyógyszeres úton kell kiegyenlíteni. Itt nem egyszeruen egy szubsztitúciós terápián belül „a hiányzó a hiányzó által pótlódik” elvre kell gondolni, hanem sokkal inkább egy olyan ingerterápiára, amely során a megfelelõ információ sejtekhez juttatásával a sejtek olyan állapotba juthatnak, hogy a számukra életfontosságú anorganikus sók táplálékból felvett mennyisége ismét növekedhessen „a belsõ konzisztencia fenntartása érdekében”. Különösen a német nyelvterületeken az utóbbi években óriási reneszánszát éli ez az önálló diagnosztikai és terápiás rendszer, mert könnyen érthetõ elvek és az arcon megfigyelhetõ hiányállapotok alapján lehetõség van öngyógyítás keretében is a megfelelõ só kiválasztására és ezáltal a betegségek megelõzésére és kezelésére.

A tizenkét funkciószer

Az akkori idõk megismerési szintje alapján dr. Schüßler 12, a vérben és a szövetekben elõforduló ásványi sót állított terápiás rendszere középpontjába. Ezeket az ásványi sókat funkcionális (élettani muködéseket befolyásoló) szereknek nevezte el, mert ezek mindegyike a szervek és szövetek meghatározott muködéseit képesek befolyásolni.

Nr. 1. Calcium fluoratum

Calcium fluoratum Ajánlott potencia:
Calcium fluoratum D12 DHU
Funkció:
Elaszticitás (rugalmasság) biztosítása a különbözõ szövetekben.
érintett szervek és testrészek:
A kalcium-fluorid (folypát, CaF2) megtalálható a fogzománcban, a csontokban, a felhámsejtekben, az agyban, a vesékben, a szemekben, az izomszövetekben, elsõsorban ott, ahol a rugalmas rostok nagy mennyiségben fordulnak elõ a szövetekben. A véráramlást könnyíti és erõsíti a kisebb erek falát. Ezen kívül elõsegíti az érfali felrakódások reszorpcióját.

A lap tetejére

Nr. 2. Calcium phosphoricum

Calcium phosphoricum Ajánlott potencia:
Calcium phosphoricum D6 DHU
Funkció:
Stabilitás, tartás biztosítása, csontfelépítés, vér megfelelõ összetételének biztosítása, csontváz kialakítása, fehérje-feldolgozás (albuminképzés), görcsoldás.
érintett szervek és testrészek:
A kalcium-foszfát (calcium-hydrogenphosphat, CaHPO4 • 2H2O) a szervezetben a legnagyobb mennyiségben elõforduló só. A schüßleri biokémiában felépítõ- és erõsítõszer, elsõsorban a csontok kompakt-állományában fordul elõ, de minden sejtben megtalálható, a sejtmembránok muködésére és a fehérjeszintézisre hat.

A lap tetejére


Nr. 3. Ferrum phosphoricum

Ferrum phosphoricum Ajánlott potencia:
Ferrum phosphoricum D12 DHU
Funkció:
Oxigénszállítás. Schüßler-sók között az ún. „elsõsegélyszer”.
érintett szervek és testrészek:
Vér, érrendszer, bél.
Hiánytünetek:
A vas-foszfát (FePO4 x 4H2O), illetve a vas széles hatókörrel bír a szervezetben, életfontosságú szerepe általánosan ismert. A vas nemcsak elengedhetetlen része a vörösvértesteknek (haemoglobin), hanem megtalálható minden sejtben, sok enzimatikus folyamat résztvevõje és a fertõzések elleni védekezésben is szerepet játszik.

A lap tetejére


Nr. 4. Kalium chloratum

Kalium chloratum Ajánlott potencia:
Kalium chloratum D6 DHU
Funkció
Méregtelenítés.
érintett szervek és testrészek:
Mirigyes szervek, légutak.
Hiánytünetek:
Fehér lepedékkel fedett nyelv, túl világos széklet, hurutos köhögés (fehéres nyákkal), visszértágulat, puha tapintatú duzzanatok. A káliumhiány patológiai elváltozásokhoz vezet a különbözõ szövetekben (pl. a szívizomzatban, a vázizomzatban), tartós hiánya esetén a májmuködés renyhesége is bekövetkezik, ami az anyagcsere lelassulásához vezet. A kálium minden sejt alkotórésze, különösen igaz ez a vörösvértestekre, továbbá a nátriumhoz hasonlóan a kálium is specifikus élettani hatással bír az idegek és az izmok ingerelhetõségére, továbbá a fehérjeszintézisben és a szénhidrátok értékesülésében (anyagcsere-szabályozó hatás).

A lap tetejére


Nr. 5. Kalium phosphoricum

Kalium phosphoricum Ajánlott potencia:
Kalium phosphoricum D6 DHU
Funkció:
Energiaforrás, szöveti felépítés támogatása.
érintett szervek és testrészek:
Lép, izomszövet (elsõdlegesen a szívizomzat), psziché, központi és vegetatív idegrendszer.
Hiánytünetek:
A kálium-foszfát (kalium-hydrogenphosphat, KH2PO4) a legjelentõsebb intracelluláris (sejten belüli) anorganikus só és különösen fontos szerepet játszik a vér viszkozitásában, a vörösvértestek, a szövetek, az agy-, ideg- és izomsejtek muködésében. A káliumhiány a szervek kifáradásához vezet, ami lelki zavarokkal, nyomott, levert hangulattal, ijedõsséggel, szomorúsággal és emlékezeti gyengeséggel járhat együtt. Pszichoszomatikus zavarok, mint pl. fejfájás, alvási problémák, idegi eredetu hasmenés, vitalitás és belsõ hajtóerõ hiánya, ingerlékenység, kimerültség, koncentrációs nehézségek, testi gyengeség, levertség jellemzi. Tipikus hiányjel a közvetlenül evés után jelentkezõ éhségérzet.

A lap tetejére


Nr. 6. Kalium sulphuricum

Kalium sulphuricum Ajánlott potencia:
Kalium sulfuricum D6 DHU
Funkció:
Szöveti oxigénfelvétel elõsegítése, máj méregtelenítõ muködésének támogatása.
érintett szervek és testrészek:
Hasnyálmirigy, máj, bõr, nyálkahártyák. A kálium-szulfát (K2SO4) a felhámsejtekben és a hámszövet más sejtjeiben fordul elõ, többnyire a vassal együtt a sejtek oxigénellátásában játszik szerepet és a sejtanyagcserét aktiválja. Ami a gyulladásos folyamat 1. stádiumában a Ferrum phosphoricum (száraz nyálkahártyák, szekréció még nincs), a 2. stádiumában a Kalium chloratum (nyúlós, fehéres váladékképzõdés), az a 3. stádiumában a Kalium sulfuricum sárgás-nyálkás, gennyes váladékkal.
Hiánytünetek:
Hiány esetén az érintett személy nagyon vágyik friss levegõre, továbbá korpázás, viszketés a bõrön, allergiás bõrbetegségek jelentkezhetnek.

A lap tetejére


Nr. 7. Magnesium phosphoricum

Magnesium phosphoricum Ajánlott potencia:
Magnesium phosphoricum D6 DHU
Funkció:
Csontfelépítés, az anyagcserében fontos szerepet betöltõ enzimek aktiválása, „anti- stressz”-szer.
érintett szervek és testrészek:
A magnézium-foszfát (MgHPO4 • 3H2O) a biokémiai fájdalom- és görcsszer. A kálium után a magnézium következik a rangsorban az emberi szervezet ásványi anyagai között. A magnézium mintegy fele a csontvázban, egyharmada az izomrendszerben, továbbá az idegekben, az agyban és a gerincvelõben, a vörösvértestekben, a májban és a pajzsmirigyben található. Sok enzimatikus folyamat résztvevõje. Antithromboticus (vérrögképzõdést gátló), antiallergiás hatású, befolyással van az ideg-izom ingerelhetõségére és a szívmuködésre (pl. a szívinfarktus megelõzésében). Csökkenti az alapanyagcserét és a koleszterinszintet a vérben.
Hiánytünetek:
Hiány esetén kifejezett a csokoládé iránti vágy, az arc kipirosodása, az izomgörcsök, a kólikás panaszok.

A lap tetejére


Nr. 8. Natrium chloratum

Natrium chloratum Ajánlott potencia:
Natrium chloratum D6 DHU
Funkció:
Méregtelenítés, a hõ- és folyadékháztartás, a sav-bázis háztartás szabályozása, a sejtek újraképzõdésének, az idegek és izmok ingerelhetõségének elõsegítése.
érintett szervek és testrészek:
A nátrium-klorid (Natrium muriaticum, konyhasó, NaCl) a Na-sók közül a legnagyobb élettani jelentõséggel bír. Abszolút életfontosságú (esszenciális) só. Míg a kálium túlnyomó mennyiségben a sejteken belül található, addig a nátrium mintegy fele az extracelluláris (sejt közötti) állományban található, további része, kb. az egyharmada a csontokban és a porcszövetekben található meg. Emellett elõfordul a gyomorban és a vesékben, ez utóbbiakban egy viszonylag magas sejten belüli nátrium-koncentráció figyelhetõ meg. A nátrium szabályozza a vízháztartást, az ozmotikus nyomást, a sav-bázis egyensúlyt, felelõs az izmok és az idegek ingerelhetõségéért (Na-K pumpa), elõsegíti a sejtek újraképzõdését és a vörösvértestek termelõdését.
Hiánytünetek:
Allergiás kórképek, szénanátha, nyálkahártya-hurutok, száraz bõr. Tartós és súlyos hiánytünetek esetén ízületi- és izomreuma, érelmeszesedés, buzös vizelet és maró testváladékok, híg hasmenés, rossz tápláltsági állapot gyomor- és bélfelszívódási zavarok miatt, étvágytalanság, vérszegénység, vérzések alakulhatnak ki.

A lap tetejére


Nr. 9. Natrium phosphoricum

Natrium phosphoricum Ajánlott potencia:
Natrium phosphoricum D6 DHU
Funkció:
Savasodás kivédése (elõsegíti a húgysav —> karbamid átalakulást és a veséken át történõ eltávolítást), anyagcsere salakanyagainak kiválasztása.
érintett szervek és testrészek:
A nátrium-foszfát (natrium-monohydrogenphosphat, Na2HPO4 • 12H2O) a szervezetben sokfelé elõfordul, különösen az agysejtekben és az idegekben, az izmokban, a vörösvértestekben és a kötõszövetben. A húgysavat oldatban tartja, amit a vesék aztán kiválasztanak. A Natrium phosphoricum fontos szerepet játszik az anyagcseretermékek eltávolításában, továbbá a vér szénsav cseréjében (pufferhatás) és a tejsav anyagcseréjében, ami izommunka esetén glikogénbõl képzõdik.
Hiánytünetek:
Levertség, tartós kimerültség (savanykásság testi-lelki értelemben), pattanások, bõrkiütések, zsíros vagy zsírszegény, érdes bõr, hajvégek töredezettsége.

A lap tetejére


Nr. 10. Natrium sulphuricum

Natrium sulphuricum Ajánlott potencia:
Natrium sulfuricum D6 DHU
Funkció:
A nátrium-szulfát (Glauber-só, Na2SO4) kevésbé a sejtekben, sokkal inkább a sejtközötti alapállományban található meg. Az a feladata, hogy a szervezetet víztelenítse, az anyagcseretermékeket kiválassza és az epe mennyiségét szabályozza.
érintett szervek és testrészek:
Máj, epehólyag.
Hiánytünetek:
ödémaképzõdés (lábak, kezek, szemhéjak, ...).

A lap tetejére


Nr. 11. Silicea

Silicea Ajánlott potencia
Silicea D12 DHU
Funkció
Kötõszövet felépítése, kollagénrostok képzése, mélyebb bõrrétegek, porctömeg, inak és szalagok rugalmasságának biztosítása.
érintett szervek és testrészek
Kötõ-és támasztószövetek: bõr, csont, haj, köröm.
Hiánytünetek:
Acidum silicicum (kovasav, illetve kovasav-anhidrid, kvarc, homok, SiO2 • xH2O) a szervezetben a kötõ- és támasztószövetek muködésében nélkülözhetetlen, fontos a bõr- és a nyálkahártyák, a körmök, a haj és a csontok felépítésében. A kovasav fokozza a szövetek ellenálló-képességét és azok mechanikai feszességét („biokémiai kozmetikum”). A tüdõ, a nyirokcsomók és a mellékvesék jelentõs mennyiségben tartalmazzák. A szilícium, amely fontos összetevõje a kovasavnak, a földkéreg második leggyakoribb eleme az oxigén után. A szervezet kovasav-tartalma embrionális korban a legmagasabb és az életkor elõrehaladtával mennyisége folyamatosan csökken. De nemcsak a mennyisége, hanem a minõsége is megváltozik, mert az embrionális kötõszövetben amorf, magas víztartalmú kovasav található, míg idõsebb korban a kovasav inkább komplexeket képez kevés víztartalom mellett. A mészanyagcserében is különleges szerepet játszik. Más anyagok mellett a kovasav szükséges a kalcium táplálékból történõ felvételéhez, szabályozza a kollagénszintézist (vázfehérjetestek képzõdését) és aktiválja a fagociták (falósejtek) tevékenységét, melyek a fertõzések elhárításában játszanak jelentõs szerepet.

A lap tetejére


Nr. 12. Calcium sulphuricum

Calcium sulphuricum Ajánlott potencia:
Calcium sulfuricum D6 DHU
Funkció:
Vértisztítás, kiválasztás elõsegítése.
érintett szervek és testrészek:
A kalcium-szulfát (gipsz, CaSO4 • 2H2O) elsõsorban a májban és az epehólyagban fordul elõ. A Siliceá-hoz hasonlóan fontos szer a különbözõ gennyesedésekkel járó folyamatokban. Fokozza a véralvadást és szabályozza az anyagcserét.
Hiánytünetek:
Vértolulások, krónikus gennyesedések, tályogképzõdési hajlam, pattanások.

A lap tetejére